A rotunda éve – 2012

Búcsú az útvesztőtől, a barangolóktól

 

Nos, vége lett, lefújtuk. Az utolsó látogatóknál megszólalt a kürt, megajándékoztuk őket apróságokkal, és kitettük a Magánterület táblát.
Már egy héttel zárás előtt kérdeztük magunktól, egymástól: mit fogunk csinálni, ha vége lesz? Pár nap múlva visszahúzott a szívünk „a tett színhelyére”, nosztalgiáztunk kicsit.
Komoly, egy-két hónapos munka áll mögöttünk, rengeteg ténykedés, programok, izgalom, feszültség, de temérdek sok vidámság, kacagások, együttlét, sütések, vendéglátás…
A nagyszámú, több mint háromezres látogatószám azt jelzi, hogy jó az, amit csinálunk, és ez nagy-nagy megerősítés nekünk, a kör tagjainak és pártolóinak. Erőt ad a további munkához, újabb tervek kovácsolásához.

Mindenekelőtt megköszönjük támogatóinknak, hogy kitartanak mellettünk, nélkülük nagyon nehéz lenne. És természetesen mindazoknak, akik jelenlétükkel, adománybelépőjükkel hozzájárulnak további hagyományápoló tevékenységünk folytatásához.

 

Az útvesztőben dolgozók – tagjaink, pártolóink, önkénteseink – most az idén különösen példát mutattak arra, hogy lehet egy kis csapatnak, közösségnek szinte egy emberként vidáman másokért dolgozni. Köszönöm ezt mindenkinek.

 

Ténykedéseinket, programjainkat nyomon követhetik a Facebookon a továbbiakban is, illetve a kzhonismeretikor.hu oldalunkon. És szívesen látunk mindenkit valamennyi rendezvényünkön.

 

A következő évre minden vendégünknek, támogatónknak sikerekben, egészségben gazdag évet kívánok.

 

Találkozzunk jövőre ugyanitt, ill. kicsit arrébb!

 

Endrész Erzsébet, a kör elnöke